Drága Apukám!
Sokszor elcsodálkoztam azon, miért teremtettél két különböző nemű embert a Földre: a férfit és a nőt. Hasonlóan néznek ki, mégis teljesen mások. És ez a másság túl a testi megnyilvánulásokon, a gondolkodásbeli különbségekben tükröződik leginkább.
Nagyon tetszik, ahogy ezen a felismerésen keresztül is tanítasz sok mindenre…most éppen arra, hogy a nőkre jellemző bonyolult, „lelkizős”, sokszor érthetetlen okfejtésekkel teli gondolkodásomat csupaszítsam le. Miről is van szó?
Nem arról, hogy ne legyek empatikus, együtt érző, érzékeny ember, sőt, azt hiszem ezek épp az erősségeim. Hanem arra, hogy értsem meg, Te tökéletesen tudod mi a jó nekem, nem kell nekem folyton ezt újra gondolnom. Nem kell bonyolult, gyakran filozófiai gondolatokon végigmennem ahhoz, hogy tudjam, Te mindig vigyázol rám, a családomra, vezetsz – mert én átadtam az irányítást – és ha rossz döntéseket is hoznék életem során, Te azt is mindig jóra fordítod. Tehát: le kell egyszerűsítenem a gondolkodásomat, le kell csupaszítsam a Veled való kapcsolatomat. Mert, ugye ismerős drága női olvasók a szitu: mindig túlbonyolítjuk a helyzetet. Nincs sok értelme az ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek: mi van akkor, ha rosszul döntök, ha nem tudom, mi is a Te akaratod? Merre menjek, biztos ez az az út, amit nekem szántál? Mi van, ha rosszul látom és hibázom? Vajon Isten mit gondol rólam? A helyes úton járok egyáltalán? Vajon jó döntést hoztam ekkor vagy akkor? Vajon jól nevelem a gyermekeimet? Vajon nem vettem át észrevétlenül az irányítást tőle? Stb.
Azt hiszem a fentiekkel kapcsolatban néhány olvasóban még több kérdés merült fel ezen a ponton, ami egyáltalán nem meglepő, sőt, természetes. Kifejtem mire jutottam, hátha segít: nagyon fontosnak tartom az Istennel való szoros, napi kapcsolatot – ima, dicsőítés, igeolvasás…
Ez kell ahhoz, hogy együtt lélegezzek Vele. Persze emberből vagyok, így természetemnél fogva hibázom, vétkezem, megingatható vagyok, kísérthető. Ennek következménye a bűn, amit – jó esetben – lelkiismeret-furdalás, bűnbánat, bocsánatkérés követ. Úgy gondolom ez az élet rendje. Így tud tanítani az Atya, ha a saját hibáimat használja fel okulásomra. (Mert ugye a más hibájából sosem tanulok, akárcsak a gyerekeim :))
Meglátásom szerint a megoldás kulcsa a BIZALMON alapszik, azon, hogy megbízom-e Istenben annyira, hogy nem „csupán” az üdvösségemet nyertem el a kegyelem által, hanem a mindennapi életemet is vezeti. Az együtt lélegzés számomra azt jelenti, hogy együtt járni Vele rutinszerűen. Akkor is, ha elbizonytalanodnék a következő lépésemben.
Megválaszolom a fent feltett kérdéseimet:
1. Mi van akkor, ha rosszul döntök, ha nem tudom, mi is a Te akaratod?
Válasz: A Te akaratod az, hogy boldog legyek, teljesedjek ki abban, amit végzek. Hogyha mégis rosszul döntök az életem bizonyos helyzeteiben, Te – lehet, hogy utólag, de – rávilágítasz és segítesz kijavítanom azt.
2. Merre menjek, biztos ez az az út, amit nekem szántál? Mi van, ha rosszul látom és hibázom?
Válasz: Átadtam az életem Jézusnak? Ha igen, akkor kaptam bölcsességet is ahhoz, hogy mérlegeljek. Ha úgy érzed nincs, kérd. (Én ezt csinálom, mióta az eszemet tudom.)
3. Vajon Isten mit gondol rólam?
Válasz: Isten csodálatos gyermeke vagyok, örökös, akit a családjába fogadott. Ez biztos! Kell ennél több?
4. A helyes úton járok egyáltalán?
Válasz: Igen, Istennel járok és Jézus él a szívemben!
5. Vajon jó döntést hoztam ekkor vagy akkor?
Válasz: Nem feltétlenül… de mindig van lehetőség visszamenni Istenhez, újra megkérdezni Őt.
6. Vajon jól nevelem a gyermekeimet?
Válasz: Ez minden édesanya egyik legfontosabb és legféltettebb kérdése Isten felé. Úgy gondolom, ha a szívem szeretetét át tudom nekik adni, akkor igen, jó munkát végeztem. A tetteim beszélnek!
7. Vajon nem vettem át észrevétlenül az irányítást tőle?
Válasz: még ha át is vettem, de Istennel járok, Ő szólni fog, figyelmeztet és terelget. Nem mindig mennydörgő hangon szól, lehet, hogy egy élethelyzet, egy dalszöveg, egy szomszéd stb. szaván, ölelésén, kérdésén át fog Apukánk visszaterelni a helyes ösvényre. Hallgass arra, aki benned él!
Természetesen ha a fenti kérdések mégsem hagynak nyugodni, nem hagynak aludni, életbe vágóaknak érzed, akkor mindenképp segítséget kell kérni egy lelkigondozótól, indokolt esetben hívő pszichológustól, de ha ezek csak a szokásos napi rutin nyűgöd, ha folyton egy álaggódást generálsz magadban, ami lassan felnő valódivá, akkor azt el kell engedned.
Én most kezdem tanulni, amit Drága Apukám már évtizedek óta mondasz: hogy SZERETSZ, ott vagy minden döntésemben, persze, hogy szólsz, amikor kell, persze, hogy vezeted a gondolataimat, és nem engeded, hogy a rossz döntéseim, elkövetett bűneim lehúzzanak a kárhozatba. Köszönöm a kegyelmet! Nekem ennyi elég!
Várom a következő leckét!
Szeretlek!
– Eszter-
