Megint hálával kezdem Uram, hogy folytatod a kiképzésemet! Most újabb lecke következik, melynek címe: tanuljak meg élni a szabadságommal.
Érdekes felvetés, egyszerűnek tűnik, ugyanakkor mégsem az. Miért? Vagy inkább kezdem az elején: mi is az a bizonyos szabadság, amivel tudnom kell élni?
Nem fogom tudni teológiailag levezetni a választ, csakis úgy, ahogy én látom, ahogy nekem Te Atyám megmutattad. Számomra a szabadság Benned azt jelenti, lehetek boldog! Végre megértettem, nem kell tudatosan rosszul éreznem magam, folyton a bűneimet keresnem azért, hogy neked tessem. Egyrészt nem lenne igaz, és amúgy sem vagyok ilyen, másrészt minek? Ezzel hogyan építem a Te királyságodat? Mi hasznomat vennéd azzal, ha sopánkodnék, vétkeimet sorolnám, állandóan lelkiismeret-furdalásom lenne azért, mert jól érzem magam? Tudom, kicsit kisarkítottam az érzést, mert mindez már rabság, távolról sem szabadság, de – valljuk be őszintén – néha jól esik szenvedni, marcangolni magunkat, pedig Isten ilyet nem kér tőlünk. Ő nem gyönyörködik bánatos gyermekeiben, nem kíván ilyen fajta „áldozatot” tőlünk. Viszont adott nekünk bölcsességet, okosságot, hogy ki tudjuk választani mi a jó nekünk, mikor vagyunk a helyünkön. Ez az egyik legnagyobb szabadság, amivel megajándékoz bennünket!!
Tehát visszatérve eredeti témámra, azt értettem meg, hogy az én mennyei Édesapám mennyire szeret engem (és téged is). Mert nem kényszerít olyan helyzetekbe, olyan feladatokra, amiket nem tudnék elvégezni, sőt. Még ha az elején félénken is kezdek hozzá, egy idő után rá kell jönnöm, hogy nagyon is nekem való, az a dolog, amit az Úr rám bízott.
(Csakis zárójelben jegyzem meg, hogy azt vettem észre, nekem nem megy az utcán, buszon, tömegben, étteremben stb. való evangelizáció. Nem tudom leszólítani az embereket, beszélgetést kezdeményezni velük ismeretlenül. Továbbra is zárójelben: évekig azt hittem, ha átlépem határaimat és mégis megteszem ezt, Te Atyám nagyon boldog leszel, én viszont … szembesülök saját korlátaimmal, csalódok, rosszul érzem magam, ami nem visz előre a veled való kapcsolatomban. Sokáig azt hittem meg kell szeretnem ezt a dolgot, aztán, amikor szóltál és elkezdted megmagyarázni az igét, és a Te lényed egyre jobban kibontakozott előttem, rájöttem, hogy NEM KELL. Pontosabban NEM EZT KELL tennem, van nekem más feladatom, más talentumom, amit kamatoztathatok. Illetve, tudok és merek is evangelizálni, de nem így, hanem már egy előre előkészített terepen – munkatárs, akivel már többször beszélgettem, rokon, aki látja az életem stb.)
Érthetetlennek tűnik a gondolatmenet? Pedig egyszerű a magyarázat: Te annyira szeretsz engem (és természetesen minden egyes drága gyermekedet is) sőt annyira ismersz is, hogy tudod mik az én erősségeim, miben vagyok jó. Te ismered a legjobban a nekem adott ajándékaidat. Ezért nem vársz el tőlem többet, vagy teljesen mást, mint ami, aki én vagyok. Ahogy telnek az évek és egyre csak tanítasz engem drága Apukám, megtanultam megismerni saját magamat. A szabadság pedig ebben az esetben, hogy ezt a terepet, amit Te szánsz nekem, örömmel akarom felfedezni, nincs bennem megfelelési vágy embereknek, ha van, az csakis neked szól.
És az újabb szabadság: Te úgy szeretsz, ahogy vagyok hibákkal, mulasztásokkal, kihagyott esélyekkel, bátortalan lépésekkel együtt.
Persze azt is tudom, hogy a bűnöket gyűlölöd, de miattuk mégsem utasítasz el magadtól. És ez az újabb szabadság, ami miatt fellélegezhetek.
Amióta ezekre a dolgokra „rájöttem”, mert megmutattad Szent Lelked által, azóta bátrabb lettem abban is, hogy téged képviseljelek az emberek között. Már nem érdekel, ha valakinek nem tetszik, amit mondok. Viszont az is érdekes – mivel az emberek a hívők életét vizslatják elsősorban -, kíváncsiak lesznek a véleményemre is, mert mégis csak tetszik nekik, amit hallanak. Ez jó, tudom, hogy miattad jó, és ez nekem egy újabb bizonyítéka annak, hogy szabadságra teremtettél engem (minket) már itt a Földön, hogy éljek jogaimmal, melyeket tőled kaptam.
Úgy érzem megint egy ici-pici szeletet láthattam meg a Te csodás tervedből, ami ránk-rám vonatkozik, de nem bánom, hogy most „csak” ennyi. Tudom, Te vagy az időzítések Atyja is, és pontosan tudod, mikor fogsz újabb információkat elárulni számomra. Nekem 1 a fontos, hogy én benne vagyok!
Köszönöm!
Kopjár Eszter
