no imadkozik

Amikor azzal a ténnyel először szembesültem, hogy a gyermekem nem az enyém, éppen egy sötét novemberi estén siettünk a kórházba az első gyermekünkkel, aki akkor 6 hónapos volt. Az első kruppos rohama során, majdnem az életét vesztette. A kapkodó nővér és orvos mellett, tanácstalanul, elkeseredve és reménytvesztve álltunk a férjemmel. Látva kis kincsünket, akit a vizsgálóasztalon élesztgetnek és látnak el. Nagyon megrázó volt. Sok mindent megváltoztatott az életünkben ez az éjszaka. Nap-nap után, év-év után.

A második gyermekünkkel is ott álltam egy hasonló helyzetben egy UH vizsgáló asztal mellett. Mikor egy egyszerű hasi UH-ra készülve, közölte az orvos,hogy vese rendellenessége van. Temérdek vizsgálat, gyermeki depresszió, halálfélelem. Még néhány „jótanács”avatatlan és hozzá nem értő emberektől, családtagoktól. Elszántan vettük fel a harcot a gonosz minden próbálkozásával. Imában. Nap-nap után, év-év után.

És ott álltam egy hétköznapi délután az óvoda udvarán, ahol kiderült,hogy az akkor 3 éves 3. gyermekünket lefogta a wcben egy csapat „nehezen kezelhető” gyerek (4-5 évesek) és agyba főbe verték, csak azért, mert pisilni ment, amikor ők. Az óvonő széttárt kezekkel mentegette magát. Megrendültünk.

A harc folytatódott. Imaharc. Nap-nap után, év-év után és felvirradt a nagy pillanat 4. gyermekünk születésének napja. De egy kritikus percben elhalkult a szívhangja, majd teljesen eltűnt. Nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy 5 perc egy örökkévalóságnak tűnik. Majd előbukkant a remény és egy kis – hatékonyan ordító- élet! Isten Csodája. Megmenekültünk!
Bármennyire is fordulópontok ezek az események az életünkben. A lényeg bennük mégis Isten Jelenléte és amit Ő mondani akar! Isten várja, hogy segíthessen. Van, hogy nem értjük, hogy ezt hogyan tervezi megtenni, de jön és kéri, hogy engendjük Őt cselekedni!

URam, Mennyei Királyom! Jézus Krisztus nevében jövök Hozzád, és átadom neked ………………………- t (gyermeked, gyermekeid neve). Meg vagyok győződve arról, hogy Te tudod, mi a legjobb a számára. Te tudod mire van szüksége. Átengedem őt, őket Neked. Gondoskodj Te róla! Oltalmazd őt! Elszánom magam arra, hogy mindenért, ami csak eszembe jut, vagy amit Te szívemre helyezel, imádkozni fogok. Taníts engem, hogyan imádkozzam, és Vezess engem, hogy miért imádkozzam! Segíts, hogy amikor imádkozom, ne a saját akaratomat erőltessem Rád, és őrá! Taníts úgy imádkozni, hogy a Te akaratod valósuljon meg az ő életében!
Köszönöm, hogy nem egyedül kell nevelnem a gyermekemet, gyermekeimet – hanem munkatársi közösségben lehetek Veled! Nagyon hálás vagyok, hogy nem kell a világ megbízhatatlan és mindig változó gyermeknevelési módszereire támaszkodnom! Amikor Hozzád imádkozom, világos útmutatással és bölcsességgel ruházol fel gyermekemmel kapcsolatban.
Köszönöm URam, a Te különleges ajándékodat, ezt a gyermeket, gyermekeket! Mivel igéd kijelenti, hogy minden jó ajándék Tőled származik, ezért tudom,hogy Te adtad őt, őket nekem, hogy gondozzam és felneveljem őket. Támogass ebben! Mutasd meg azokat a területeket, amikben görcsösen ragaszkodom saját elképzeléseimhez! Tegyél képessé arra, hogy rábízzam őt, őket – a Te védelmedre, vezetésedre és bölcsességedre! Segíts, hogy ne félelmek között éljek, hanem örömben és békességben, tudva, hogy Te mindent a Kezedben Tartasz!
Mindenben Rád támaszkodom és ezen a napon Rád bízom a gyermekemet, gyermekeimet – és átengedem őt, őket a Te kezedbe! Ámen.

Kinga

Tanulmány: Stormie Omartian könyve nyomán. A Kiadó engedélyével

Photo by Ben White on Unsplash