Vasárnapi tanítóként nekem az egyik legnagyobb kihívás, hogy olyan elvont fogalmakat, mint a „szorgalom/lustaság”, kézzelfoghatóvá és érthetővé tegyek a legkisebbek számára. Hogyan tanítjuk meg nekik, hogy a munka fontos, anélkül, hogy elvennénk a kedvüket a játéktól?

Ezen a héten a „Lustaság vagy szorgalom” témáját jártuk körül, és egy Ezópus mesét használtam a szemléltetésre: a hangya és a tücsök (szöcske) jól ismert tanító meséjét. A célom nem csupán az volt, hogy megértsék a különbséget, hanem hogy átültessék a saját kis életükbe is.

A bibliai alap (Aranymondás)

„Nézd a hangyákat, te lusta, figyeld meg, hogyan élnek, és tanulj tőlük!” (Példabeszédek 6:6)

Ezópus meséje: A klasszikus mese a hegedülő tücsökről (szöcske), aki nyáron nem dolgozik, és télen éhen marad, míg a szorgalmas hangya élvezi a munkája gyümölcsét.

Imával kezdtük meg az alkalmat és a nasizás után egy rövidke bábjátékot hallgattak meg: Ruti és Ádám (Ruti tesója) közötti párbeszédet, aki folyton kérte, hogy segítsen neki, takarítsanak, tornázzanak és így tovább, de Ruti túl lusta volt bármit is csinálni.
Az én drága barátnőm Nicihaj csodás meglepetéssel fogadott, elkészített a kisfiamnak is egy testbábot, így már több mindent el tudunk játszani együtt. A gyerekek figyelmesen minden pisszenés nélkül fülleltek!

Majd a mesével folytattam, volt aki ismerte már, volt aki még nem, de az egyik kisfiú a végén hangosan oda szólt: „Ez jó mese volt!” – aminek persze nagyon örültem! A mesét külön elkészítettem nekik és kinyomtattam A4-es lapokra, mivel nem volt meg könyvben nekem.

Játék – „Szorgalmas vagy Lusta?”

A gyerekek a helyükön ülve játszottak. Mondtam nekik mindennapi helyzeteket.

  • Ha a cselekedet SZORGALMAS (pl. „Segítek anyának teríteni”), felállnak és magasba nyújtótak, mint az erős hangyák.
  • Ha a cselekedet LUSTA (pl. „Anya szól, de én csak fekszem tovább az ágyban”), letették a fejüket az asztalra, mint ha álmos szöcskék lennének.

10 SZORGALMAS mondat

  1. Amikor felkeltem, beágyazok.
  2. Evés után segítek leszedni az asztalt.
  3. Megcsinálom a házi feladatomat, mielőtt játszani kezdek.
  4. Látom, hogy anya cipekedik, és segítek neki vinni egy szatyrot.
  5. Elpakolom a játékaimat, amikor végeztem a játékkal.
  6. Meglocsolom a virágot, hogy el ne száradjon.
  7. Önállóan felöltözök reggel.
  8. Kiviszem a szemetet, amikor anya megkér.
  9. Fogmosás után elzárom magam után a vizet.
  10. Észreveszem, hogy a kisöcsémnek leesett a játéka, és feladom neki.

10 LUSTA mondat

  1. Anya már tizedszer szól, hogy keljek fel, de én csak visszafordulok aludni.
  2. A piszkos zoknimat csak ledobom a szoba közepére.
  3. Inkább tévét nézek, ahelyett, hogy elkezdeném a leckét.
  4. Anya kéri, hogy hozzam oda a telefont, de én azt mondom: „Nem érek rá!”
  5. A játékaim szanaszét hevernek a földön, de én inkább kimegyek játszani.
  6. A kutyus tálkája üres, de én nem töltöm fel neki vízzel.
  7. Reggel addig várok, amíg anya öltöztet fel, pedig már egyedül is tudnék.
  8. Csak akkor vagyok hajlandó segíteni, ha kapok érte csokit.
  9. A csokipapírt az ágyam mellett hagyom, ahelyett, hogy kidobnám a kukába.
  10. Látom, hogy apa porszívózik, de én nem megyek arrébb a kanapéról.

Ritmusjáték

Próbáltunk volna egy jó kis ritmusjátékot is játszani, de nem igazán jött össze. Így lehetne játszani: a gyerekek üljenek körben, és a combjukon vagy egy asztalon doboljanak veled. Te mutasd be a ritmust, és mondd ki a nevét, ők pedig utánozzák.

A Hangya-induló: KOP – KOP – KOP – KOP

Gyors Lábak: TAPP-TAPP – TAPP-TAPP – TAPP-TAPP

Mag-cipelés: KOP… KOP… KOP… KOP

A „Majd később”: KOPP… (nagyon hosszú szünet)… KOPP

Az „Álmos”: KOPP… kopp… (egyre halkabban)… (csend, elaludt)

A Tücsök-zene: KOPP – (csend) – KOPP-KOPP

Az Aranymondás mint Ige-Puzzle

Az aranymondást megszerkesztettem és kinyomtattam egy vastagabb papírra, majd szétvágtam őket. A gyerekek feladata az volt, hogy mindenki kapott egy darabot, kijöttek előre és szorgalmasan együttműködve kirakták a puzzle-t. Ez segít megjegyezni az igét, miközben a csapatmunkát is gyakorolják.

Készül az „Éléskamra”

A kézimunka az óra fénypontja! Minden gyerek kapott egy papírzacskót („éléskamra”) és egy kis kivágható hangyát, amit ráragaszthatott. A feladat az éléskamra megtöltése, bármivel amit találtunk a teremben. Nagyon élvezték és szorgosan készítették az elemózsiát a tasakokba. A gyerekek maguk készítették el az élelmet: színes papírból galacsinokat gyúrtak („magvak”), zseníliadrótot tekertek fel („hernyók”), tettünk bele pom-pomokat, vattacsomókat, száraztésztát, színes flittereket. Majd a végén leragasztottuk, hogy ne szóródjon ki úton haza fele.

Végül pedig egy kicsit újra megmozgattam őket a Hangya mondja / Tücsök mondja (Simon mondja) játék alapján, sajnos a kicsi terem miatt nincs nagy mozgás terünk, így igyekszünk olyan játékokat hozni ami kis helyen is megvalósítható.

Lett volna még játék és kézimunka is a tarsolyomban, de az idő elfogyott és az alkalom véget ért.
Remélem a gyerekek is annyira élvezik ezeket a vasárnapi alkalmakat mint ahogy én, alig várom a következő alkalmat!