kalapács

Vannak akik csak ezt mondják Róla: Megszoktuk. Megszokásból emlegetjük a Nevét?
Van aki becézgeti is. Mintha egy ovis srác volna, vagy az utcabéli kishaver. Vannak akik saját elképzelések fátyolában próbálják életben tartani és valótlanul takargatják. Mert a “hamis valóságát” sem merik elővenni és felvállalni. De jobb is, mert a hamis nem az igazi, igaz? Csak hamisan próbálják nyugtatni a lelküket. De nem ér az semmit…
Hogy Kiről van szó? Tényleg érdekel? A mai világban? Van Helye, legyen?
De hiszen már hallottad ezerszer a Nevét, tudod Ő az az ácsgyerek. Abból – igen – abból a koszos kis faluból származik ami már majdnem feledésbe merült. Tudod mikor költöznél oda…?! Soha!
Ő az Akit kicsúfoltak, mert nem végzett felsőbboktatású intézményben, és aktuális trendet követő ruhamárkákat sem láttál rajta. Még nem rémlik…?

Az igazság Embere

Pedig nagy lázadónak számított, mert kimondta amit gondolt és ezzel áthúzta bizonyos befolyásosnak hitt és vélt -valós vezető emberek által kikiáltott hagyományokat és törvényeket. Sőt! Ő volt az Aki ki merte mondani az : Igazat! Pusztán azért mert az Igaz volt, és nem azért, hogy tetszését elnyerje a környezetének! Ritkaság számba ment,hogy nem volt érdekember és ma sem az. Mégis tudott viselkedni! Nem helyezkedni. Kirívó tulajdonságai közt szerepelt az: irgalom, a szeretet a megbocsátás. Húúúúhaaaa….micsoda elcsépet szavak nemigaz? -mondanánk ma, vagy nem?
De az az érdekes ezekben a szavakban, hogy valahogyan – ha csak egy kicsit merjük bevallani, de ott búvik mindegyikünk szívében, vagy tudat alattijában a vágy és a kiáltás ezek után! Jöjjenek mááár… – lehet, hogy nem most kellenek, mert szégyen esetleg bevallani, hogy kellenek. De kellenek, mert ott tartogatjuk a vágyat és várjuk,hogy életre keljenek. Csak hát, hogyan keltsük életre őket? Próbálkozunk – próbálkozunk… mindenféle úton módon, keresgélünk mert tudjuk, hogy kell a megoldás, vannak kérdéseink is…
Aztán rájövünk, hogy nem is olyan könnyű életre kelteni itt a dolgokat… Jön egy nehezebb időszak, egyre kevesebb erő… és ott állunk a sok álarccal és elkendőzött valósággal a puttonyunkban…
Most merre, akkor merre? A saját elképzelések fátyola mögött ott tátong a szakadék. Ami mindig is ott volt,csak sikerült fölé építenünk egy összetákolt hidat a sok próbálkozásból. De most rájövünk, hogy az egész labilis, nem bír el… Sőt, ha az összes mindenünket is vinni akarjuk a puttonyunkban akkor pláne nem bír el. Jajj… káosz.
Talán eljutunk odáig, hogy kezd érdekelni az a megoldás amit nem kötünk feltételekhez. Mert a büszkeségünket is beletettük a puttonyunkba és nem akarjuk elővenni. Nem kell, megcsalt és rendezetlen… Talán már elmennénk abba a koszos kis helyre ami feledésbe merült majdnem, és ahol ott élt az ácsgyerek. Aki olyan furcsa, bosszantó dolgokat mondott, és felkavart, mert ha a fátyolaim fellebbennek rájövök, hogy igaza lehet. De hát honnan tudja? Honnan tudja, hogy mi jár a fejemben, a szívem legmélyén? Olyanokat mond, amit mintha már ismernék… Ismer talán engem is?

Az ácsgyerek igazi Neve

A külvilág zajából előlépő Kedvességével megzavarhat… nem erre számítasz általában. Nem megszokott. A nevét sem ejtjük helyesen:
Jézuska, Istenke… – így (a káromkodásba öntött kifejezéseket nem említeném…) Hát mik ezek a nevek? Igen, mik ezek a nevek? Annyiszor használjuk Karácsony és születésnap környékén, esetlenül és élettelenül.
Újak is lehetnénk…
Megújultak, frissek. Az “igazi” Neveket ismerve. Jézus Krisztus, Isten, Mennyei Édesapám.
 A kisbaba felnőtt, Feltámadt és Él!
Mert ez valóság, és minden ott van Nála amit egész életedben kerestél. Amire nincsenek meg a válaszok még a puttonyodban. De Nála IGEN! Igazi válaszok!
Ismeri a gondolataidat, ismeri a harcaidat. Be szeretne térni hozzád, hogy együtt beszélgessetek.
A kezed a kilincsen van, használd….

Kinga